Kovács István cikke

2010. 06.

KOVÁCS ISTVÁN

A református hitélet fenntartása, erősítése és a hitoktatás töltötte ki évtizedeken keresztül mindennapjait. Sajószentpéteren férjével, dr. Horváth Barnabással köztiszteletnek örvendenek, életművükért a város vezetői is elismerésben részesítették őket. A tavaly elhunyt esperes úr munkásságát 2003-ban Sajószentpéter Város Díszpolgára címmel, Perjéssy Mártáét pedig ugyanakkor Pro Urbe-díjjal jutalmazták.

A Nemesbikken született, majd szüleivel 1944-ben Sajószentpéterre került Perjéssy Márta és a Budapesten született, de családjával négyévesen az ősei falujába, Mádra költözött Horváth Barnabás ismeretsége a sárospataki gimnáziumban kezdődött, ahol osztálytársak voltak. Néhány szemeszterre a Debreceni Teológiai Akadémián is közel hozta őket egymáshoz a sors, ahol az érettségi után továbbtanultak. Aztán Horváth Barna átkerült a budapesti teológiára, ahol húszévesen a felkelés is találta. 1956 októberében a forradalmi központból vidékre küldték, hogy települések vezetőivel egyeztessen az erőszakmentes átmenet érdekében. Pár nap múltán azonban hazament a szüleihez, s az első világháborút megjárt, nyugalmazott budapesti városházi hivatalnok édesapja, Horváth István határozott kérésére ott vészelte át a nehéz időket. 1957 őszén aztán néhány barátjával a szabadságharcban elesett fiatalokra emlékeztették a közvéleményt. Röplapok terjesztése miatt elfogták, és szervezkedés vádjával négy hónap börtönbüntetésre ítélték. A teológiát eminens hallgatóként befejezhette, s 1959-ben Barnát Szerencsre helyezték segédlelkésznek, így egy egyházmegyébe kerülve ismét találkoztak. Márta akkor a sárospataki nagykönyvtárban dolgozott. 1961-ben házasságot kötöttek. Ezután Perjéssy Márta Ond községben esperesi segédlelkészként tevékenykedett. A Zemplén kapujának is nevezett, akkor még nagyközségben, Szerencsen éltek, ott született meg első gyermekük, Ádám, aki ma ügyvédként praktizál a fővárosban, és van egy lánya és egy fia. A következő állomáshelyük 1964-től a dél-borsodi Igrici volt, kisebbik fiuk, Barnabás Dávid már itt látta meg a napvilágot.

1975-ben Perjéssy László lelkipásztor 31 év sajószentpéteri szolgálat után nyugdíjba vonult, a nagytemplomban megüresedett helyét pedig lányának férje tölthette be. Felesége Alacskán kapott beosztott lelkészi állást. Palástot akkor még nem viselhettek a nők, annak ellenére sem, hogy elvégezték a teológiai tanulmányokat. A palástjogot (bizonyos szolgálatokat csak palástban lehet elvégezni: keresztelés, esketés, temetés, úrvacsoraosztás) 1981-ben kapták meg a női lelkészek. Az addig végzetteket 1986-ban a miskolci Kossuth utcai templomban ünnepélyesen felszentelték, így őt is. 1983-tól már püspöki kinevezéssel szolgált a sajószentpéter-bányai gyülekezetben, 1987-ben pedig beiktatása is megtörtént.

A Pro Urbe-díjas lelkész asszony azt mondja, hogy a hatvanas-hetvenes években az akkori egyházellenes politika, ahol csak tudta, nehezítette munkájukat. Mindezt elviselhetővé tette azonban a fiatalságuk, a hívek szeretete és a szomszédos kollégáikkal és másokkal való kapcsolattartás és barátság.

A puhuló diktatúra idején már kissé képletesen is kinyílt a templom ajtaja, s az egyházak már a társadalom szélesebb területén fejthették ki építő munkájukat. Az igazi áttörést azonban a rendszerváltozás hozta el az ő számukra is. Csakhogy az azt megelőző évtizedek politikája nem múlt el nyomtalanul, ezért nem következett be nagy fellendülés az egyházközségek életében. Mégis sok minden újrakezdődött, megelevenedett Sajószentpéteren, például ökumenikus énekkar alakult, amelyet református és római katolikus hívek alkottak, ebben ő is énekelt. A két református gyülekezet nőtagjaiból 1992-ben elkezdte a nőszövetség újjászervezését is, amelyet édesanyja, Kiss Irén Albertina már a háború előtt vezetett.

Szinte napi elfoglaltságot jelentett számára a hitoktatás, amit eleinte a parókián, később az általános iskolákban tartott. A Pécsi, a Hunyadi és a Kossuth iskolák református diákjai a lelkésznőtől tanulhatták meg a bibliai történeteket és a tízparancsolatot. Valamilyen szinten része volt a foglalkozásoknak az erkölcstan is, ami régóta nagyon hiányzik a fiatalok életéből. Úgy emlékszik, hogy voltak lelkes diákok, akik valóban érdeklődtek a vallás dolgai iránt, ám olyanok is, akik csak szülői unszolásra ültek be az iskolapadba. Több évtizedes vallásoktatás után úgy érzi, addig nem várható látványos megújulás a gyülekezetekben, amíg hivatalosan nem helyezik be az órarendbe a hittan tanítását. A morális válságba jutott országnak is nagy segítség lehetne ez, s az szintén, ha a nem hívő családokból iskolába kerülő gyerekek számára is kötelező lenne az erkölcstan óra. Szolgálata idején új parókia épült a bányai kistemplom mellett, a kertben pedig szép parkot alakítottak ki. Volt azonban, ami folyamatosan, megszakítások nélkül működött: a lelki vonal. A gyászolóknak és a krízishelyzetbe került embereknek sokszor kellett lelki vigaszt nyújtani, amire mindig készen állt. Úgy érzi, a Pro Urbe-díjat is elsősorban azért kapta, mert vallásra való tekintet nélkül szívesen elbeszélgetett bárkivel. Mindenütt szükség van olyan emberekre, akikhez bizalommal fordulhat bárki bajaival, örömeivel.

Beszélgetésünk során inkább férje érdemeit méltatta Perjéssy Márta, hiszen dr. Horváth Barna hazai és határon túli egyházi körökben nagy elismertségnek örvendett. Tíz évig volt óraadó tanár a sárospataki teológián, számos hazai és külföldi konferencián tartott előadást. Részt vett a kántorképzésben, és mintegy tíz könyvet írt, fordított, illetve szerkesztett. Feltérképezte Sajószentpéter műemlékeit, sokat tett Lévay József „ébresztéséért”, de egy prédikációs kötet elkészítése is fűződik a nevéhez. Szakmunkákban máig idézik

Igrici önkormányzatának kezdeteiről a hetvenes évek elején írt dolgozatát, amit Szabad György lektorált. Tanulmányi munkáját díjazták az egyházban, a genfi és a zürichi egyetemen is eltöltött egy-egy félévet. Az Egyesült Államokban pedig két előadói körúton vett részt, az egyiken jelentős pénzügyi támogatást szerzett a szentpéteri nagytemplom felújításához. Érdekességként említhető, hogy 1987-ben megkapta a Kentucky állam tiszteletbeli polgára címet. 1989-től 2002-ig töltötte be a legnagyobb református egyházkerület, a borsod-gömöri esperesi posztját. Ezenkívül egyik alapítója és bibliaismereti tanára volt a Miskolci Bölcsész Egyesület egyetemének. A Magyarországi Református Egyház Zsinatának és Zsinati Tanácsának is tagja volt, valamint az ökumenikus tanácsnak és számos egyházi fórumnak. A Theologiai Szemle szerkesztőbizottságának elnökeként pedig az ökumenikus szellemi együttműködést egyengette. Nagy örömet jelentett számára, amikor 2009-ben átvehette a Károli Gáspár Református Egyetem aranydiplomáját.

Közösen járták be Kálvin János és Luther Márton munkásságának állomáshelyeit és számos európai várost. A 2003-as nyugdíjba vonulásuk után Miskolcra költöztek. Tavaly januárban jelentkeztek az esperes úr egészségügyi problémái, szeptember 15-én pedig váratlanul távozott közülünk. Özvegye egyedül, illetve gyermekei és unokái segítségével igyekszik megbirkózni a mindennapi nehézségekkel. Kisebbik fiával rendszerezi és kiadásra készíti elő több kötetben az esperes úr hátrahagyott kéziratait. A tiszáninneni nőszövetség elnöki tisztéből „nyugdíjba ment”, ám részt vesz a miskolci szervezet munkájában. Bízik abban, hogy valamilyen formában mindig szolgálhat Istennek és az embereknek, amíg él.

Kovács I. [István]: Két korszakban munkálkodott az egyházban. Portré: Perjéssy Márta.

In: Szentpéteri Krónika, III. évfolyam, 6. szám (2010. június), 12–13. Online elérhető: https://www.sajotv.hu/pdf/Szentpeteri-Kronika-0306.pdf