Jegyzetek a debreceni 56-os ünnepség elé

2016. 10. 20.

HORVÁTH BARNABÁS DÁVID

Jegyzet a debreceni 56-os kiállítás megnyitójára

Horváth Barnabás Dávid rövid beszédet mondott az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára rendezett vándorkiállítás megnyitóján a Szenior Akadémián a Debreceni Református Kollégium Oratóriumában 2016. október 20-án 17 órakor. A megnyitón Bölcskei Gusztáv rektor és Zinner Tibor történész tartott előadást. A vándorkiállításhoz a Horváth család számos dokumentummal és tárggyal járult hozzá. Ezek egyúttal bekerültek a Kollégium gyűjteményeibe is. Köztük az a két szovjet katonai egyenruha, amelyet Horváth Barnabás Dávid gyűjtött össze a debreceni bolhapiacról és az akkor (1989) még működő debreceni szovjet laktanyából.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A Debreceni Református Kollégium Oratóriumában vagyunk, ahol az Országgyűlés képviselőháza 1849. január 9-től május 31-ig ülésezett. S itt alakult meg 1944. december 21-én az ideiglenes nemzetgyűlés, amelyen lerakták a háború utáni ország alapjait. Most azonban nem ezekről az eseményekről emlékezünk meg, hanem az 1956-os forradalomról és szabadságharcról. Az Oratórium előtti folyosón látható az a vándorkiállítás, amelynek anyaga több intézmény és magánszemély gyűjteményéből jött össze. A kiállított molinókon olvasható szövegek, képek, dokumentumok összefoglalják a forradalom debreceni és megyei történéseit. A Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár, a Hajdú-Bihar Megyei Levéltár, a Tiszáninneni Református Egyházkerület Nagykönyvtára adott hozzá dokumentumokat, továbbá Filep Tibor újságíró és vitéz Lánczy Lajos.

A vándorkiállításon a tárlókban látható dokumentumok nagy részét a családunk őrizte meg, én most ezekről szeretnék beszélni. A szüleim, Horváth Barnabás és Perjéssy Márta, mindketten tanultak a három korabeli református intézményben. Sárospatakon gimnáziumba jártak, édesapám két évet a debreceni, három évet a pesti teológián, édesanyám egy évet a pesti, négyet a debreceni teológián végzett el. Debrecenben az 1955–56-os tanévben jártak egy évfolyamba. A kiállításon látható néhány fénykép az akkori teológia életéről. Látható a diákigazolványuk, édesapám teológiai indexe, az Irodalmi Újság korabeli számai, melyeket erre a címre, a Kollégiumba küldött a kiadó annak idején. Megőrizte a családunk a diákok 20 pontos kiáltványát, amit 23-án délután osztottak szét a tüntetők között. Kiállítottuk azt a kokárdát, amit édesanyám hordott a forradalom napjaiban.

A kiállításon látható Horváth Barnabás 1957–58-as budapesti röpcédulaügyének néhány mozzanata, melynek részletei az életrajzi kötetében, az Emlékezni tilos című könyvben jelentek meg. Ő ’56 nyarán került Budapestre, és ott folytatta a teológiát ősszel. A forradalom első napjaiban szemtanúja az eseményeknek. Az ő tanácsára mentek az írószövetséghez a teológusok október 23-án, hogy a magyar írókkal vonuljanak a tüntetésen. Aztán vidékre küldték őket, hogy segítsék a közigazgatás átszervezését. A miskolci egyetemre kerültek, ahonnan Horváth Barna Kisgyőrbe utazott, Mészáros István lelkész barátjához, a későbbi püspökhöz. Ezt követően hazament a szüleihez Mádra, s az édesapja nem engedte vissza Pestre egyszülött fiát. A teológia újraindulásakor, 1957. február 15-én ment Pestre, s március 15-én ő mondta az ünnepi beszédet, akárcsak 1959. március 15-én.

Közben azonban belekeveredett egy kegyeleti akcióba, amit a hatalom a demokratikus államrend elleni izgatásnak minősített. Balás-Piri László, aki most a Történelmi Igazságtétel Bizottság alelnöke, 1957 őszén, egy évvel a forradalom után röpcédulákat gyártott, amellyel az áldozatokról való megemlékezésre hívta fel az agóniába süllyedő, felejteni akaró embereket. Ezeket a cédulákat terjesztette, többek közt volt pataki diáktársai között is, ahol Horváth Barna szintén kapott belőlük pár darabot. Balás-Pirit egy iskolai faliújságnál elkapták, és megkeresték azokat, akiknek adott a cédulákból, és izgatás vádjával letartóztatták őket. Emlékezni is tilos volt 1956-ra, nemhogy emlékeztetni! Horváth Barnabást a Ráday utca 28.-ból, a teológia kollégiumából hurcolta el a politikai rendőrség 1957. november 12-én. Először a Gyorskocsi utcában tartották őket előzetesben, ahol Nagy Imre miniszterelnököt is fogva tartották ugyanakkor. Később a Nagy Ignác utcai börtönbe kerültek, a „Markóba”. A tárgyalásuk azokban a napokban volt, amikor Nagy Imrét kivégezték. Balás-Piri Lászlót első fokon 3 év 6 hónap, másodfokon 2 év 6 hónap szabadságvesztésre ítélték. Horváth Barnabás 4 és fél hónapot töltött börtönben. Az egyik tárlóban van kiállítva néhány levele, melyeket a börtönben írt. Az ablaknál látható egy kihallgatószoba asztallal, írógéppel, lámpával és a röpcédulák másolatával.

Horváth Barnabás a büntetésének letöltése után folytathatta tanulmányait, de a rendszerváltozásig érezhette az ügy utóhatását. Szerencsen lett segédlelkész 1959-ben, ezután Igriciben, majd Sajószentpéteren volt lelkipásztor. 1989-től 2002-ig vezette a borsodi egyházmegyét esperesként. A rendszerváltozás után a bíróság rehabilitálta, de – ahogy többször elmondta – erre nem is volt szükség, mert őt az Úr már korábban rehabilitálta. Az írói pályára készülő ifjú a börtönben talált rá hivatására, amikor istentiszteleteket tartott az elítélteknek. ’56-osságával sohasem kérkedett, a fiainak is csak gimnazista korukban mesélte el történetét. Horváth Barna Emlékezni tilos című életrajzi kötetében olvashatók a részletek.

Idézzük most fel röviden azt a napot, amelynek még mindig vannak feltáratlan részletei, ezért lenne fontos, hogy minden érintett írja le emlékeit. A Debreceni Református Kollégium Teológiai Akadémiáján 1956. október 23-án, kedden délelőtt a hallgatók alig tudtak figyelni az előadásra, mert már tudták, hogy aznap tüntetés lesz. A tanárok is látták ezt, és elengedték őket az órákról. Ma emléktábla hirdeti az egyetem főépületében, de talán nem mindenki tudja, hogy az országban az első tüntetés a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemről indult. Amikor a teológusok elindultak a Kollégiumból a Péterfia utcán az egyetem felé, akkor már nem kellett kimenniük az egyetemre, mert a menet valahol a Bem tér környékén járt, Kossuth-nótákat énekeltek többek közt, és azt kiabálták az út szélén állóknak, hogy „Beállni!” A Kossuth-szoborhoz mentek, illetve a Perényi utcába, a pártházhoz, ahol jelszavakat skandáltak és követelték a Kossuth címert. Az épületben nagy nehezen kerítettek egy régi, bekeretezett Kossuth-címert, amit az ablakból felmutattak a tömegnek. A pártházban tárgyalások kezdődtek, amiről a 7-8 ezres tömeget folyamatosan tájékoztatták. Görbe János színész elszavalta Petőfi A nép nevében című versét. Szónoklatok hangzottak el, amiket hangszórókkal hangosítottak ki.

Közben elterjedt, hogy délután kinyomtatják a politikai követeléseket, a diákok – köztük Für Lajos, akinek a diákportréja szintén ki van állítva – még délelőtt összeállított, 20 pontos kiáltványát az Aranybika szálló mellett, a Bajcsy-Zsilinszky utcában a Néplap, a Hajdú-Bihari Napló elődje különkiadásában. A kiáltvány hat óra körül elkészült, és az ott várakozóknak osztogatták. A kiállításon ez az eredeti dokumentum látható, akárcsak az a kokárdadarab, amit Perjéssy Márta azokban a hetekben viselt. Egy gyászszalag van rávarrva, amivel az áldozatokra utaltak. A forradalmárok délután az üzemekbe mentek, hogy tájékoztassák a munkásokat, akik a belvárosba vonultak, ahol az ÁVH-sok az országban elsőként a tömegbe lőttek, két embert meghalt, harminc pedig megsebesült.

A következő napokban az emberek az utcán csoportosultak, késő délutántól kijárási tilalom volt érvényben, de ezt nem tartották be szigorúan. Egyszer egy nagyobb csoportosulást megpróbáltak feloszlatni, és pánik tört ki a tömegben, az emberek elkezdett rohanni a környező kis utcákba.

A Kollégiumban nemzetőröket, illetve járőröket toborzó férfiak jelentek meg. Az ebédlőben tartottak beszédet, és várták a jelentkezőket, de senki nem tette fel a kezét. Ekkor három teológa – Eperjessy Jolán (később Máthé Zoltánné), Pápay Katalin (később Irlanda Sándorné) és Perjéssy Márta (később Horváth Barnabásné) – jelentkezett, aminek hatására a fiúk is felemelték a kezüket. A fiúk a városházára, a polgármesteri hivatal pincéjébe voltak vezényelve, a lányokat végül nem „sorozták be”, de elkísérték társaikat, és ott beszélgettek a fejleményekről. A járőrözés úgy folyt, hogy volt egy katona, egy rendőr és egy civil (diák), akik járták a várost. A Kollégium népe a portai rádión hallgatta a híreket.

A diákok október végéig hazautaztak. Perjéssy Márta Sajószentpéterre, ahol az édesapja, Perjéssy László református lelkipásztor volt. November 4-én ott hallgatták a rádióban gyakran ismételt, drámai hangú beszédet Nagy Imrétől, amit leírni nem mertek, de a húszéves teológa szó szerint megtanulta.

1957 januárjában visszatértek a diákok a teológiára, megkezdődött a tanítás. A forradalom után is részt vettek rendezvényeken. Például Dede László tanársegéd tárgyalásán is jelen voltak, ahol olyan nagy volt az érdeklődés, hogy egy tűt sem lehetett leejteni.

A kiállításon látható egy preparált állat, ez a gimnázium gyűjteményéből való. A negyedikes gimnazisták közül többen felmentek Pestre, és részt vettek a harcokban. Erről igazoló iratot is kaptak a felkelők parancsnokaitól. Ezeket a dokumentumokat később ezekbe az állatpreparátumokba rejtették el a várható házkutatás elől. Nem féltek, nem semmisítették meg, hanem elrejtették egy jobb kor eljövetelében bízva.

A két szovjet uniformist, egy repülő főhadnagyi és egy tüzér baka egyenruhát 1990 nyarán vásároltam meg két részletben. Egy részét a Zsibin, a debreceni bolhapiacon, a többit a szovjet katonáktól. Egy vállalkozó a teherautóján csempészett be a Szabadság úti szovjet laktanyába, amit fegyveres katonák őriztek. Egy grúz katona szedte össze a szükséges ruhadarabokat, amiket pár nappal később éjfélkor adott át a kapunál. Ezeket a ruhákat 26 évig őriztem, megírtam történetüket a Határsáv címmel márciusban megjelenő dokumentumregényemben. Az uniformisok mostantól a Kollégium múzeumának anyagát gazdagítják.

Az egyik tárlóban pedig a korszakról szóló könyvek láthatók, illetve pár darab abból a rendszerváltozás kori szamizdatgyűjteményből, ami most a kollégiumi Nagykönyvtárba kerül a kutatók és az utókor számára.

Köszönöm szépen a figyelmet!

Horváth Barnabás Dávid: Jegyzet az ötvenhatos vándorkiállítás megnyitóján a Szenior Akadémián a Debreceni Református Kollégium Oratóriumában 2016. október 20-án 17 órakor. A megnyitón ez a beszéd időhiány miatt lerövidített formában hangzott el.