Horváth Barna Budapesten született, 1936. március 14-én, ám az elemi iskolát Mádon kezdte, ahol a család tősgyökeres, s ahová fővárosi tisztviselő édesapja, Horváth István nyugdíjba menetelekor költöztek. Édesanyja, Simon Katalin Erzsébet, püspökladányi származású.
A gimnáziumot Sárospatakon, a teológiát Debrecenben és Budapesten végezte.
Az ötvenhatos forradalom szemtanúja volt. Egy röpcédulázó diákcsoport tagjaként pedig 1957 novemberében letartóztatták államellenes izgatás címén, mivel egy évvel a forradalom után meg akartak emlékezni az áldozatokról, emiatt négy és fél hónapot börtönben töltött.
A Tiszáninneni Református Egyházkerületbe 1959-ben visszakerülve előbb Mádon, aztán Szerencsen segéd-, utóbb Igriciben már önálló lelkész (1964–75), Gelejen pedig helyettesített. Ezt követően választották a sajószentpéter-nagytemplomi egyházközség lelkipásztorává (1975–2003), Alacskán felügyelő lelkészként szolgált.
Az egyházmegyében különböző előadói tisztségeket töltött be, az egyházkerületben az ökumenikus szakcsoportot vezette, 1981-ben tanácsbíróvá, 1988-ban pedig a Borsodi Református Egyházmegye esperesévé választották, amely posztot 2002 végéig töltötte be. A zsinat és a zsinati tanács, a sárospataki kollégium igazgatótanácsa, a Doktorok Kollégiuma, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa, a Magyar Néprajzi Társaság tagja volt. Több politikai párt is megkereste az évek során, 1994-ben a KDNP megyei listáján 3. helyen szerepelt a parlamenti választásokon.
Tanulmányokkal nem csak itthon foglalkozott. 1980–81-ben két szemesztert töltött a genfi és a zürichi egyetemen. Sok nemzetközi konferencián képviselte egyházát: Varsóban, Rómában, Athénben, Amszterdamban, Bécsben, Siegenben, Herrnhutban, Illyefalván, valamint az oberwarti konferencia előkészítő bizottságában. Kétszer járt kiküldetésben az Egyesült Államokban. Turistaként megfordult Európa legtöbb országában, két alkalommal Izraelben is.
Egyházi éneket, majd egyházjogot és egyházismeretet adott elő a Sárospataki Református Teológiai Akadémián. Bibliaismeretet tanított több mint tíz évig a Miskolci Bölcsész Egyesület egyetemén, amelynek alapító és örökös tagja, az egyesületi gyűrű tulajdonosa. Ugyanitt doktorált vallástudomány és filozófia tárgykörben summa cum laude minősítéssel, 1999-ben. Nagydolgozatának címe: Utolsó idők. A miskolci katechétaképzőben egyházismeretet és éneket oktatott.
Elsősorban egyházi kiadványokban publikált, bibliográfiája terjedelmes. 1993 és 2003 között a Theologiai Szemle szerkesztőbizottságának elnöke volt. Teológiai publicisztikája számottevő, de más területeken is alkotott. Szerepet játszott Lévay József újrafelfedezésében. Önálló művei: Adalékok Igrici község önkormányzatának és művelődéstörténetének kezdeteihez, Kegyeleti ügyelet, Egy év a szószéken, Utolsó idők, Borsod-gömöri „református papok” történelemkönyve (Gazda István társszerzővel), Sajószentpéter. A teljes hagyatékát felölelő életműsorozata 2011-ben indult fia, Horváth Barnabás Dávid szerkesztésében és kiadásában.
1989-ben kiváló társadalmi munkás kitüntetéssel jutalmazta a Hazafias Népfront. Nyugdíjba vonulásakor, 2003-ban, Sajószentpéter város díszpolgára lett. 2009-ben kapott aranydiplomát a Károli egyetemen.
Felesége, Horváth Barnáné Perjéssy Márta ugyancsak lelkészként szolgált, Pro Urbe díjas. Két fiuk (Ádám és Barnabás Dávid), valamint két unokájuk (Réka Eszter és Áron Levente) van. Életének 74. évében hunyt el Miskolcon, 2009. szeptember 15-én.