Az életműsorozat indulásáról

2011. 04. 27. 10.00 és 2011. 05. 01. 15.00

BEÉLY KATALIN

Beély Katalin beszélgetése Horváth Barnabás Dáviddal az Európa Rádióban.

BEÉLY KATALIN: – Szeretettel köszöntöm a kedves hallgatókat. Jó magam Beély Katalin vagyok. Szeretettel üdvözlöm vendégünket, akit a Magyar Nemzet olvasói Perjéssy-Horváth Barnabásként ismernek. Itt, Észak-Magyarországon, én úgy gondolom, hogy nagyon sokan úgy ismerik magát mint Horváth Barnabás, a sajószentpéteri lelkipásztor gyermeke. És hát nagy örömünkre egy frissen megjelent könyvvel érkezett. Elkezdte feldolgozni az édesapjának életművét. De ahhoz, hogy egy kicsit megértsük, hogy hogyan épül majd fel ez az életmű, hiszen az első kötet, az csak az indítás. Én úgy gondolom, hogy Horváth Barnabás életútjával kell megismerkednünk. Ebben a portréműsorban most én nagyon nehéz helyzetben vagyok, ön, gondolom, hogy jóval könnyebb helyzetben, hiszen belevésődött édesapja élete és a munkásságának az összes momentuma az agyába, hiszen rengeteget foglalkozik vele. 2009-ben hunyt el. Nem lelkészcsaládból származott ő.
2011. 04. 27.
BEÉLY KATALIN: – Szeretettel köszöntöm a kedves hallgatókat. Jó magam Beély Katalin vagyok. Szeretettel üdvözlöm vendégünket, akit a Magyar Nemzet olvasói Perjéssy-Horváth Barnabásként ismernek. Itt, Észak-Magyarországon, én úgy gondolom, hogy nagyon sokan úgy ismerik magát mint Horváth Barnabás, a sajószentpéteri lelkipásztor gyermeke. És hát nagy örömünkre egy frissen megjelent könyvvel érkezett. Elkezdte feldolgozni az édesapjának életművét. De ahhoz, hogy egy kicsit megértsük, hogy hogyan épül majd fel ez az életmű, hiszen az első kötet, az csak az indítás. Én úgy gondolom, hogy Horváth Barnabás életútjával kell megismerkednünk. Ebben a portréműsorban most én nagyon nehéz helyzetben vagyok, ön, gondolom, hogy jóval könnyebb helyzetben, hiszen belevésődött édesapja élete és a munkásságának az összes momentuma az agyába, hiszen rengeteget foglalkozik vele. 2009-ben hunyt el. Nem lelkészcsaládból származott ő.

HORVÁTH BARNABÁS DÁVID: – Jó napot kívánok, üdvözlöm a kedves hallgatókat! Édesapám Budapesten született, 1936-ban, egy tisztviselői családban. A nagyapám, Horváth István, a fővárosi önkormányzatnál volt tisztviselő, a pénzügyőrségen. És a második világháború kitörése környékén költöztek vissza nagyapámnak a szülőföldjére, Mádra, és ott kezdtek tulajdonképpen új életet. Édesapám ott gyerekeskedett, és utána a sárospataki gimnáziumba került kisdiákként, még az egyháziban kezdte, s utána a Rákóczi Györgyben fejezte be. Utána irodalmi próbálkozások és sikerek után bölcsészkarra szeretett volna menni, de helyhiány miatt elutasították. Ezután a debreceni teológiát kezdte el, amit aztán félbeszakított, és egy rövid kitérő után a budapesti teológián folytatta tanulmányait

– Itt, ennél a kitérőnél álljunk meg. Ötvenhétben vagyunk, amikor az ön édesapjának négy hónapos börtönbüntetése miatt kellett megszakítania teológiai tanulmányait. Ő ezek szerint a forradalomban valamilyen módon részt vett. Erről milyen iratok, milyen emlékek maradtak?

– A forradalom napjaiban, főleg az első napjaiban egy olyan feladatot kaptak mint felsőoktatási hallgatók, teológusok, hogy vidékre menjenek és próbálják segíteni az embereket az információk megértésében, és beszédeket tartottak, és az embereket informálták arról, hogy mi történt Budapesten. Tehát valamennyire próbálták segíteni az átmenetet. És utána egy rövid, egy-két napos intermezzo után ő hazament a szüleihez, Mádra, és ott töltötte a következő napokat. Viszont ’57. október 23-án volt egy olyan, vagyis hát az előző napokban volt egy olyan mozgalom, hogy emlékezzünk meg a forradalom mártírjairól, és röpcédulákat osztogattak egymás között a fiatalok. S ebben vett részt édesapám is. A Balás-Piri László…

– Márciusban Újra kezdjük mozgalom… Igen…

– Igen. Balás-Piri László, aki pataki diák is volt, most az ötvenhatos szövetség elnöke, ha jól tudom, ő a baráti körbe tartozott, és ő adott neki néhány ilyen röpcédulát, ami miatt a rendőrség hatókörébe került. Felfigyeltek arra, hogy ő is osztogatta ezt a pár röpcédulát egyébként, tehát néhány darabról volt szó. És letartóztatták, és egészen ’58. március végéig talán, most így fejből nem tudom a fővárosi… részben a Gyorskocsi utcában, részben a Markó utcában töltötte előzetes letartóztatását. Akkor kiengedték, de utána volt még a tárgyalás. Érdekesség, hogy az utolsó előtti tárgyalási napjuk, az aznap volt, amikor Nagy Imrét kivégezték. ’58. június 16-án volt az utolsó előtti tárgyalási napjuk. Ezután ő befejezhette a tanulmányait a teológián, sőt minden segítséget megkapott az ottani teológusoktól és professzoroktól, viszont ez azzal járt, hogy amikor végzett, akkor ő szerette volna minél kevésbé élvezni a rendőrség vendégszeretetét, be kellett járni ilyen, úgynevezett refre, amikor…

– Hát egy ilyen röpcédula-osztogatásnak is, azt hiszem, ezeknek az embereknek, a kor embereinek évtizedekig nyoma maradt a…

– Bizony.

– … rettenetes tettüknek.

– Az az igazság, hogy ők… Megkaptam… sőt még édesapám is utolsó karácsonyi ajándékként még átvette tőlem a történeti hivatalban lévő iratanyagát, ami 140 oldal. És ebben még a kartonján az szerepel, hogy 1986-ban még pecsételtek az ő kartonján. Harminc évvel később egy ilyen… hogy mondjam, ilyen eléggé csekély „bűnért”. Ami tulajdonképpen nem is bűn volt, ugyanis két teológus mártírhalált halt a teológiai akadémiáról, barátaik voltak, és mindenképpen szerettek volna megemlékezni az áldozatokról. Visszakerült ide, a tiszáninneni egyházkerületbe, Szerencsen volt segédlelkész.

– Igriciben, Gelejben, és végül 1975, amikor ő Sajószentpéterre, a Nagytemplomba és hát Alacskára kerül.

– Amikor anyai nagyapám nyugdíjba ment, akkor lehetőség nyílt arra, hogy a helyére őt válasszák meg. S ez meg is történt.

– Végül is Horváth Barnabás borsod–gömöri református esperes lett. Hogyan vezetett a teológiai pálya idáig?

– A jelentős tudományos és teológiai munkásságát értékelték. Egy ízben egy évet Svájcban tölthetett két egyetemen, a zürichi és a bosseyi tagozatán is, és a borsodi egyházmegyében különböző funkciókat kapott, különböző előadói tisztségeket, tanácsbíró is volt, s amikor a rendszerváltozás eljött, akkor szükség volt új emberekre, akik nem exponálták magukat az előző rendszerben, és gondolom, így került ő erre a tisztségre. Megválasztották borsodi esperesnek, utána kétszer újraválasztották.

– Nagyon nagy terület ez tulajdonképpen, hiszen a borsod–gömöri száz gyülekezet, amely az ő keze alá tartozott.

– Igen. De úgy tűnik, a kollégáival való beszélgetések is erre utalnak, hogy megelégedésre töltötte be ezt a tisztséget. Ez a két újraválasztás is ezt mutatja. Nagyon szeretett foglalkozni a gyülekezetek gondjaival, a kollégákkal, nagyon szívbéli ember volt, szeretett utazni, szervezni, konferenciát, ifjúsági konferenciát szerveztek, és azt hiszem, hogy nagyon sokan kedvelték.

– Három cikluson keresztül töltötte be a borsod-gömöri esperesi tisztséget, tagja volt a Doktorok Kollégiumának, ahol publikált, ahol tudományos munkássága megjelent, nagyon sok külföldi konferencián is részt vett, és hát a zsinatban is mint a zsinati tanács tagja aktívan munkálkodott. Aztán jött Amerika, és ez a könyv, amellyel most érkezett, azt a címet viseli, hogy Amerikából jöttünk. Egy kicsit meglepődtem, hogy a sorozatnak ez az első kötete. Miért ez az első kötet?

– Amikor nekivágtam másfél évvel ezelőtt az életművének feldolgozásának, akkor áttekintettem, hogy milyen típusú írások milyen tematikába sorolható írásokkal állunk szemben… Hatalmas családi levéltárat dolgozok én most fel egyébként. Körülbelül nyolcvan doboznyi iratot és újságot dolgoztam, dolgozom föl. S ebben volt egy-két doboznyi amerikai anyag, amiben ő összegyűjtötte az Amerikából hozott különböző szórólapokat, újságokat, térképeket, iratokat…

– Na most ez egy egyházi kiküldetés volt. Miért fogta őt meg ennyire Amerika, hogy ennyi mindent összegyűjtött?

– Ez úgy a személyiségéből fakadt, hogy mindig eltett mindent, amit úgy fontosnak tartott, akár egy szórólapot is, ami talán később jó lesz valamire alapon. Nagyapám is ilyen volt különben, neki is megvolt, a negyvenes évekbeli adóbevallásai is megvannak a mai napig. Tehát volt egy ilyen hivatalnok vénája…

– Egyébként ez egy fantasztikus tulajdonság, és talán az ő egész szemléletét tükrözi, hogy az ember nagyon sokszor elrohan a mindennapi dolgok mellett, és nem tartja fontosnak, és aztán tíz-tizenöt év múlva jön rá, hogy nagyon szeretnék emlékezni pontosan arra a napra, hogy hogyan fordította az az életemet, ez valamiféle bölcs előrelátásra utal.

– Igen, nagyon érdekes. Nem tudom, hogy hányan csinálják Magyarországon vagy a világban, hogy ők édesanyámmal együtt ötven éven keresztül minden napot úgy fejeztek be, hogy beírták a noteszükbe, hogy mi történt aznap. Ez egy ilyen… tőmondatok, pár szóval, és ennek megvan a… Egyik utolsó művének tekintem, hogy összegépelte ezt a rengeteg noteszt, és ez egy nagyon komoly, több száz oldalas kronológia, a családtörténetünket tulajdonképpen napra készen lehet belőle tanulmányozni, és ez nekem nagyon nagy segítség volt a levéltár feldolgozásához. Mert nemcsak a leveleket tették el, hanem megvan ez a kronológia, amiben rengeteg történeti és egyháztörténeti jelentőségű bejegyzés található.

– Térjünk vissza arra a kérdésre, amit megkérdeztem: miért éppen az Amerikából jöttünk című kötet lett a vezető kötete ennek a sorozatnak? Itt olvasom az életrajznál, Horváth Barnabás borsod-gömöri esperes életrajzában, hogy az ott tapasztaltak segítették a református teológia pataki újraindítását. Két alkalommal járhatott a református csoport Amerikában. Kik vettek részt és mikor ezeken az utazásokon?

– Én kettőről tudok, aztán később még elképzelhető, hogy voltak… Erről sajnos nincsenek információim. Az első úton, 1985-ben Kürti László püspök, Szabó Sándor miskolc-belvárosi lelkipásztor és édesapám volt a kiküldött. ’87-ben pedig két csoport volt, Mészáros István későbbi püspök, akkor még egyházkerületi főjegyző és felesége, valamint Kádár Zsolt volt az egyik csoportban. És Benke György, ifj. Kocsis Attila és édesapám volt a másik csoportban. A későbbi csoportokról nincsenek információim, de szerintem ez a kapcsolat nem szakadt meg, és néztem nemrégen a United Presbiteryan Churchnek a honlapját, a missouri egyházmegyei honlapot, és ott van ilyen link, hogy a magyar kapcsolat. Tehát hogy ez nemcsak arról a pár évről szólt, hanem a későbbiekben is tartották ezt. És szerintem akik ott, Amerikában ennek a részesei voltak, akár mint ideutazók, akár mint ottani szervezők, a mai napig részt vesznek ennek a kapcsolatnak az építésében. Úgyhogy kíváncsi leszek, hogy jelentkeznek-e a könyvvel kapcsolatban, mert az egyik honlapon felsoroltuk a résztvevőket, és hogyha rákeresnek a saját nevükre, akkor rögtön találkozni fognak ezzel a könyvvel.

– Meglátják, hogy született a találkozásról egy könyv.

– Az akkori kiküldöttek megkapták a Jefferson County díszpolgára címet, Benke György, ifj. Kocsis Attila és édesapám. És a könyvnek ez adja az egyik részét, és egy 1987-es egy hónap. Tehát ez két különböző utazásnak a teljes dokumentációja. A legérdekesebb része egy útinapló, amit harminc napon keresztül vezetett édesapám 1987-es útján. Ez adja a könyv gerincét. Most hogy miért éppen ez az első kötet, ezt azzal lehet magyarázni, hogy ehhez a kötethez minden anyag már a kezemben van, tehát ehhez nem kell már külön gyűjtenem, hanem ezt lezártnak tekinthettem, és úgy gondoltam, hogy ehhez már nem jön semmi újdonság, akkor ezt adhatjuk ki elsőként, az életműsorozat első köteteként. Amerikaiakkal voltak ők kapcsolatban, ott amerikai magyarral eggyel-kettővel találkoztak, de ez az amerikai presbiteriánus egyháznak a kapcsolata. Tehát ez egy különlegessége volt ennek a kapcsolatfelvételnek. Az amerikaiak úgy is dönthetek volna, hogy ők Ugandával kezdeményeznek kapcsolatot vagy éppen Csehországgal. Ők Magyarországot választották, a mai napig ezt nem lehet tudni pontosan, hogy miért. Viszont azt látni kell, hogy akkoriban nagyon keveset tudtak Magyarországról az ottani amerikaiak, és a naplóban is többször feltűnik az, hogy nem nagyon értették ők, hogy milyen ez a Közép-Európa. Viszont mivel több tucat ember megfordult itt a kapcsolat révén, így nagyon kitágult a világképül. Tehát amikor már másodszor fogadták a magyar csoportot, akkor egész másképp látták a küldöttek hátterét. A sárospataki kollégium újra egyházi kezelésbe vételéhez is volt köze ennek a kapcsolatrendszernek, ők támogatták ezt a nagy változást. Azt egészen pontosan nem tudom, hogy ennek mi volt a háttere. Ezt csak úgy megpendítettem a könyvben, hogy volt egy ilyen. Ezenkívül a sajószentpéteri Nagytemplomnak a renoválása közvetlenül ehhez kapcsolódik, ehhez a segítséghez, tízezer dollárt adtak ehhez a missouri presbiteriánusok.

– A Perjéssy előnév az édesanyja neve, aki segédlelkészként és lelkészként tevékenykedett édesapja mellett. Hála Istennek ő jó egészségben van, ugye? És hát gondolom, hogy ő is nagyon sok történetben tud még magának segíteni. Nagyon széles látókörű és nagyon tág érdeklődésű ember volt az édesapja. Említette, hogy például az amerikai kapcsolatnak köszönhető a sajószentpéteri felújítása. Azt hiszem, hogy nemcsak a műemlékvédők csodálkoznak rá, hanem tulajdonképpen egy nagyon érdekes épület a maga megsüllyedt voltával. Rendkívül érdekes műemlékvédelmi szemmel is. De milyen tematikában születtek neki tudományos munkái?

– Teológiai tanulmányai kifejezetten a tudományos szférába sorolhatók. Ezekről én nem nagyon tudok sokat beszélni szakmai szempontból, mert nem végeztem teológiát. A szerkesztésnél majd édesanyám segítségét is igénybe venném. Művelődéstörténeti, irodalomtörténeti tanulmányaihoz már inkább. Elsősorban a reformáció korabeli irodalom, illetve a 19. századi irodalom. Nagyon sokat foglalkozott ő Lévay Józseffel, Tompa Mihállyal, az Egressy családról is van egy írása, s a későbbiekben Kiss József…

– Református lelkészek is voltak néhányan költői munkásságuk mellett.

– Ezenkívül Apáczai Csere János, Szenczi Molnár Albert… Ebben a korban, a hetvenes években volt egy reneszánsza ennek a korszaknak, sokat foglalkoztak ezekkel az írókkal. A következő kötetnek az lesz a címe, hogy Biblia az irodalomban, és pontosan ezek az írások találhatók meg benne. Talán szeptemberben sikerül kihozni. A harmadik kötet pedig karácsonyra várható, a Sárospataki Füzetekben megjelent a Pályánk emlékezete című önéletírása, amelyben a gyerekkorától a hatvanas évek elejéig meséli el az életét. Rengeteg dokumentummal, fotóval és a Történeti Hivataltól kapott anyagokkal kiegészítve mutatja be egy különös pályának a menetét. Ezenkívül szeretnénk prédikációs kötetet, egy ilyen nekrológok, gyászbeszédek kötetet kiadni. Valamint nagyon sok szépirodalmi írása is volt. Verset is írt, fordított is, novellát írt, ezenkívül több prédikációs kötetben gondolkodunk. Szeretnék egy olyat, amikor nem otthon, tehát nem a saját gyülekezetében elmondott prédikációk kötete, egy olyat, amikor különleges helyzetekben, például a Miskolci Bölcsész Egyesületnek is az első tanárai közé tartozott, alapítója volt, és ott is többször ő nyitotta meg az évet az istentiszteleten. Több rádiós és televíziós prédikációja volt, rengeteg érdekes helyen beszélt. Úgyhogy ezek mindenképp. Aztán meglátjuk, milyen lehetőségek nyílnak még. Ezek a kötetek körülbelül kétszáz-kétszáznegyven oldalasak lesznek majd.

– A doktori disszertációja Utolsó idők címmel a Kálvin Kiadónál jelent meg, aztán Adalékok Igrici község önkormányzatának és művelődéstörténetének kezdeteihez című munka, amely szintén a helytörténethez való kötődése, Sajószentpéter műemlékei, Kegyeleti ügyelet, Egy év a szószéken, a Borsod-gömöri református papok történelemkönyve, Gazda Istvánnal közös munka, Pályánk emlékezete önéletírása s Sárospataki Füzetekben. Gondolom, hogy ezt majd ön felhasználja a könyvében. És hát Lévayról, a költőről, munkásságáról több tanulmányt és egy könyvet is írt, a Lévay emlékkönyvet. Azért azt megfigyelhetjük, hogy míg teljesen természetszerűleg a nagy református, a nagy reformátorok, a nagy református személyiségekhez kötődően írta meg, akár mint költőről, íróról, helytörténetről, tehát ebből a szemszögből nézte ő a világot.

– Igen, és a prédikációiba is mindig beleszőtte az irodalmi vonulatot, az irodalmi szálat. Tulajdonképpen azon kevesek közé tartozott, aki majdnem mindegyik prédikációját leírta. Sohasem rögtönzött, és ez meg is van, ebből tudunk még köteteket is kiadni. És egy művelődéstörténeti és irodalmi szálakkal átszőtt prédikációs módszerről beszélhetünk. És ez így közelebb is hozza az embereket talán a… Színesebbé teszi a prédikációit.

– A mai napig nagyon sokat folyik erről a vita, a korszerű prédikációról, a korszerű, a korszerű textusról. Akkor ezek szerint ez egy jó kotta lehet ehhez.

– Igen. Ezenkívül arra gondoltam, hogy ha már kiadtuk a kiadatlan vagy pedig csak újságokban, folyóiratokban megjelent köteteit, akkor kiadhatnánk a régebben megjelent, könyvben megjelent köteteit kicsit másképp. Dolgozom ezeken az írásokon. S akkor majd beilleszkedik ebbe a sorozatba. Tehát itt egy egységes tipográfiával, egységes szerkesztéssel készül ez a sorozat. És majd később, amikor már az újabb dolgok megjelentek , vagy még napvilágot nem látott dolgok megjelentek, akkor elképzelhető, hogy ezeket a régebbi írásokat beolvasszuk az újabbak közé. Aki majd egyszer ezt a teljes sorozatot a kezébe veszi, akkor majdnem minden írásával fog találkozni, ami reprezentálja az ő tevékenységét.

– Horváth Barnabás hetvennegyedik esztendejében hunyt el, súlyos beteg volt, 2009. szeptember 22-én, a miskolci Deszkatemplomban volt a búcsúztatója. A fiával való beszélgetésünk során kiderült, hogy nagyon-nagyon gazdag a hagyaték, amit önre, az utókorra, a családjára, a gyülekezetének a tagjaira hagyott. Milyen volt ebben a családban élni?

– Nem is tudom, hogy hogyan lehet ezt elmondani. Ha összehasonlítjuk más családokkal, akkor lehet talán valamiféle jellegzetességeket kimutatni. Az biztos, hogy egy lelkészcsalád, az mindig kicsit a kirakatban is él. A parókia, az egy hivatal. Rengeteg ember megfordult a házunkban, és rengeteg embert megismertünk. Elég sokat utaztunk. És megadtak nekünk, gyerekeknek, Ádám bátyámnak és nekem mindent, ami szükséges volt a neveltetésünkhöz, és továbbtanulhattunk. Belőle ügyvéd lett, én pedig bölcsészkart végeztem, és a médiában dolgozom. Úgyhogy egy olyan útravalót kaptunk, ami nemcsak egy értelmiségi teret jelent, és nemcsak egy műveltséget, egy tanulmányi alapozást, hanem egy ilyen lelki töltést is. És éppen vele kapcsolatban ez nagyon érdekes, hogy úgy tudott lelki hátteret teremteni, hogy benne volt ez a kicsit olyan lazább hozzáállás is, tehát hogy ő megértette a fiatalok problémáit is, és vidáman tudott velük kommunikálni, amikor a pataki teológián tanított vagy a Miskolci Bölcsész Egyesületnél, ott is nagyon szerették az óráit, mert jó humora volt, derültséget tudott teremteni, énekelt, nagyon szépen énekelt. És ebből aztán a különböző útjain is nagy sikerek származtak, zongorázott és énekelt magyar népdalokat és zsoltárokat. Ezért kissé azt is mondhatnám, hogy egy nagykövet volt. Magyarország egy nagykövete, mert nagyon sok emberrel megismertette a magyar kultúrának a különböző jellegzetességeit. Nagyon sok emberrel leveleztek például, jó kapcsolattartó volt, Európa számos országában voltak barátaink, évtizedeken keresztül tartó kapcsolatok. Hollandiával, Svájccal, Németországgal. Nagyon sok olyan országban megfordult, ahol ebben a korszakban még kevesen tudtak hosszabb távú kapcsolatokat kiépíteni. Nekik ez sikerült, és mind a mai napig megtalálhatók ezek a kapcsolatok a levelesládánkban.

– Amerikából jöttünk. Horváth Barna munkája, ez a munkája édesapja életéről. Mikorra várható a következő kötet?

– Hát mivel nyáron nem igazán célszerű kiadni könyvet, szeptemberben majd…

– Ilyen féléves gyakorisággal gondolja a több mint tíz kötetet?

– Igen. Még nem tudom, hogy… tíz és tizenöt között lesz. Most úgy gondolom, hogy évente legalább két kötetet meg tudunk jelentetni ebben a kis példányszámban. Aztán hogyha elfogy, és lesz rá igény, akkor tudjuk majd újranyomni.

– További sok sikert kívánok, szponzort, kiadót, lehetőséget, tehetősséget ahhoz, hogy kijöhessen minden kötet, és megjelenhessen mindaz a gazdag dokumentum, amit az ön édesapja összegyűjtött. Köszönöm szépen, hogy eljött hozzánk. Kedves hallgatóink, Perjéssy-Horváth Barnát, a Magyar Nemzet újságíróját, írót hallottuk, aki Horváth Barna néven jelentette meg Amerikából jöttünk című kötetét néhai borsod-gömöri református esperesünkről, Horváth Barnabásról, édesapjáról. Köszönöm, hogy itt volt!

– Köszönöm szépen!

Beély Katalin beszélgetése Horváth Barnabás Dáviddal Horváth Barnabás református esperesről és életműsorozatának indulásáról.

In: Európa Rádió, 2011. április 27-én 10 órakor, ismétlés május 1-jén 15 órakor.