Horváth Barna szerepe a Lévay-kultuszban

2011. 11. 20.

HORVÁTH BARNABÁS DÁVID

„Százhuszonegy éve itt, a templom mellett,

a Lévay-portán kisfiú született.

Nem volt kicifrázva bölcsőjének fája,

de fehér angyalok mosolyogtak rája.

Mert még csak ők tudták meg a boldog Isten,

hogy ki e szendergő, drága kisded itten.”

Tisztelt Gyülekezet! Hölgyeim és Uraim!

Az imént elhangzott sorok egy verses köszöntőből valók, amelyet a gyülekezet 1944 és ’75 közötti lelkipásztora, Perjéssy László mondott el egy, 1946 őszén e falak között zajlott Lévay-ünnepség végén. A 76 soros alkalmi költemény címe: Zárószó. Kiderül belőle, hogy ezen az ünnepségen részt vett Balázs Győző, a híres Lévay-kutató, aki nagyapámnak, Perjéssy Lászlónak tanára volt a Miskolci Református Főgimnáziumban, amelyet 1935-ben neveztek el Lévay József Református Gimnáziumnak. A műsorban művésznők, művészek szerepeltek és „dalos testvérek”. Lévay József, a költő, a „Sajó-völgy pacsirtája” akkor még csak 26 éve feküdt a szentpéteri ótemetőben, ma már 93 esztendeje, épp annyi ideje, amennyit eltöltött e földön, és még mindig akad zarándok, aki meglátogatja, közösség, amely megkoszorúzza sírját.

A megmaradt dokumentumok arról tanúskodnak, hogy a gyülekezet lelkésze a legnehezebb korszakban is őrizte a község nagy szülöttének emlékét. A háború utáni ínséges idők szűkebb keretei között, az ország újjáépítése mellett még nem érett meg a helyzet Lévay „rehabilitálására”, s talán a kor embere se nagyon tudott mit kezdeni a letűnt polgári világ eme ködbe vesző alakjával, így kerülhetett az elfeledett költők panteonjába.

S most ugorjunk az időben 29 évet. 1975. október 6-án iktatták be a gyülekezet új lelkipásztorát, Horváth Barnát, aki akkor 39 éves volt. A nyugállományba vonuló lelkész nem mindennapi ajándékot hozott vejének s egyben utódjának, a ma már szinte csak könyvtárak raktárában fellelhető ritkaságot: Lévay versesköteteinek eredeti kiadását. Édesanyám emlékezete szerint a következő szavak kíséretében adta át: „Tedd közkinccsé, építs Lévay-kultuszt!” Az új lelkész stafétabotként vette át a könyveket s egyben a feladatot, ami egyáltalán nem volt egyszerűnek mondható a korabeli politikai-ideológiai viszonyok között, az úgynevezett létező szocializmusban, amikor az egyházak szigetekként vegetáltak. A két lelkipásztor akkori kézfogása a rokon lelkek megnyilvánulásának tekinthető, mindketten irodalmi érdeklődésűek voltak, s műveltségük a prédikációjukba is beépült. Horváth Barna igrici lelkészként Tompa Mihállyal, a gyermekéveit a faluban töltő nagy költőnkkel sokat foglalkozott, Szentpéterre kerülvén kézenfekvő volt, hogy Lévay József sem hagyható a feledés panteonjában. Felismerte, hogy a környezetünkhöz tartozó nevezetes személyiségek még a haláluk után is képesek tanítani az utódokat, szólni a közösséghez. A művészetükkel, példájukkal szinte már elfeledett emberi értékekre tudnak rávilágítani.

Horváth Barna szentpéteri lelkészsége első tíz évében ismerkedett Lévay József munkásságával, s különböző műsorokba válogatta verseit. 1986-ban kapott először felkérést a miskolci Lévay József Közművelődési Társaságtól egy előadás megtartására, s onnantól kezdve bontakozott ki az a sokoldalú munkásság, amelynek jeleivel lépten-nyomon találkozhattunk. Porkoláb Tibor, a kétkötetes Lévay-napló szerkesztője így dedikálta neki a frissen megjelent kiadványt 2001-ben: „Tisztelettel ajánlom e kötetet a Lévay-kultusz szentpéteri szertartásmesterének, Horváth Barna esperes úrnak.”

Jómagam is láthattam ezt a munkát otthon még gyerekként s később mint magyar–történelem szakos debreceni egyetemista. S azon a nevezetes, hagyományteremtő, 1988-as Lévay-ünnepségen konferansziéként közreműködhettem édesapám mellett az általa írt szöveget felolvasva. Az akkori ünnepségen szerepelt még Petrőczi Éva költő, Virágh Sándor esperes, Béres Ferenc dalénekes, Kulcsár Imre színművész, Czine Mihály és Zimonyi Zoltán irodalomtörténészek, Balogh Ferenc orvosprofesszor, Iván Géza, a Lévay társaság elnöke, későbbi országgyűlési képviselő. Akkor avattuk fel a templom melletti parkban Paulikovics Iván hányatott sorsú Lévay-szobrát is, amit aztán a könyvtár udvarára kellett áttelepíteni. Onnantól számíthatjuk tehát a megszakítás nélküli ünnepségsorozatot, ami lassan egy emberöltőt felölel.

Rövid előadásom címe: Horváth Barna szerepe a Lévay-kultuszban. Könnyű belátni, hogy kitartó nyomozó munka nélkül nem sokra juthatunk e tárgyban. Lévay ébresztésén ugyanis oly sokan és sokféleképpen munkálkodtak az utóbbi húsz évben, hogy lehetetlen most az ő kapcsolódásait feltérképezni. A város polgárai joggal lehetnek büszkék mindazokra, akik hozzátettek valamit a költő kultuszához. Így Horváth Barna állhatatos és kreatív hozzájárulása is vitathatatlan. Amikor arra tér nyílt, sok fórumon szólt a költőről gyülekezetekben, előadótermekben Szentpéter és a Lévay-ügy követeként határon innen és túl.

Ennek lenyomata megtalálható a kötetben, amelynek nyomda előtt álló kéziratát a kezemben tartom. A címe: Biblia az irodalomban. Ötven irodalomtörténeti írást tartalmaz a reformáció korától Ady Endréig. Az ötvenből húsz foglalkozik Lévay Józseffel tanulmányok, előadások, beszédek, újságcikkek, ünnepi prédikációk formájában. Ez a kiadás előtt álló könyv Horváth Barna életműsorozatának általam szerkesztett második kötete. Az első az Amerikából jöttünk címet viseli, s az amerikai presbiteriánus egyház és a Tiszáninneni Református Egyházkerület kapcsolatainak kezdeteihez nyújt adalékokat.

Úgy gondolom, hogy az ő gazdag szellemi hagyatékát meg kell menteni a jelen és a jövő számára, és közel kell vinni az emberekhez. Az a szellemi igényesség, amely az írásait jellemzi, hidat jelenthet Istenhez és az egyházhoz az erkölcsi alapjait vesztett világban sodródó embernek. A sorozat további darabjaiban tervezzük kiadni helytörténeti írásait, teológiai tanulmányait, előadásait, újságcikkeit, beszédeit, válogatott prédikációit, útinaplóit és önéletírását. Ez a kis példányszámú, unikális könyvsorozat példaként szolgál arra, hogy ha komoly erőfeszítésbe kerül is, érdemes megmentenünk az értékeket, amelyekből közös kultúránk épülhet. Apránként közzétesszük a hagyaték maradandónak vélt darabjait. Bízom benne, hogy az Úr áldása lesz a munkán, amely gyümölcsözni fog Sajószentpéter polgárainak életében is.

Kedves Barátaim!

Az idő rövidsége miatt csak címszavakban soroljuk el, mi minden kötődik Horváth Barna nevéhez Lévayval kapcsolatban.

– Tanulmányaiban, az országos nyilvánosságban is megjelenő írásaiban új megközelítésekkel gazdagította a Lévay-szakirodalmat. A sokszor felszínes világi értékeléseken túllépve, a hit felől közelítve e költészet új dimenzióit tárta fel a huszadik század tapasztalatain is átszűrt elemzéseiben. Rámutatott a már szinte elvetett emberi értékekre, kiemelve a szülő-, az egyház- és a nemzetszeretet fontosságát, a szerény, csendes, természetkedvelő, istenfélő magatartást.

– A templomokban prédikációkban és műsorokban, a világi ünnepségeken beszédekben emlékezett meg a költőről.

– A közéletben, a sajtóban értően, igényesen és kritikusan, markáns véleménnyel szólt hozzá a Lévayval kapcsolatos kérdések megvitatásához.

– Dallamot szerzett a költő Mikes című verséhez.

– Könyveket szerkesztett Lévay hagyatékából.

– Sajószentpéteri lelkipásztorként, a borsod–gömöri egyházmegye espereseként és közéleti munkásként is feltétel nélkül támogatta a költővel kapcsolatos tevékenységeket.

– Személyes és hivatalos ismeretségeit felhasználva lendületet és forrásokat adott a különböző tervek megvalósításához. Kapcsolati hálót szőtt a Lévay-ügy segítésére. Számba venni sem könnyű azt a sok művészt, irodalmárt, politikust, civil munkatársat, egyházi embert, Lévay-rokont, akikkel ő együtt dolgozott ezen. Nem is soroljuk fel őket, nehogy kimaradjon valaki, és sértődés legyen…

Horváth Barna munkája nem volt hiábavaló: egy kicsit Szentpéter múltját is jobban megismertük, és még inkább otthonunknak érezzük ezt a várost.

Így talál egymásra múlt és jövő a nemzedékek és korszakok egymásutánjában.

S végül idézzünk ismét Perjéssy László köszöntőjéből:

Emlékét őrizni itt szent kötelesség.

Sírján a virág nő, nem örökmécses ég.

Ám égjen a szent mécs mindnyájunk szívében.

Lévay emlékét őrizzük meg szépen.

Örülök, hogy itt is vannak, akik olvassák-szavalják a költő műveit, továbbviszik a kultuszt, műsorokkal, ünnepségekkel emlékeznek meg Lévay Józsefről, ápolják a sírját, fenntartják az emlékházat, elsősorban a nőszövetség, az önkormányzat, a polgármester úr, a kulturális élet képviselői és tevékeny polgárai, s mint most láthattuk: az ifjúság. Nekünk ez a hagyaték adatott, ezzel kell sáfárkodni, hogy a jövő nemzedékek értsenek minket is, és építeni tudjanak ránk. S a puritán templomfalak közé, akárcsak a „Szentpéteri üres fészekbe”, újra élet költözik.

A református nőszövetségnek köszönöm, hogy meghívtak, szívesen tettem eleget ennek a felkérésnek. S így részese lehettem e több mint húsz éve elindult Lévay-reneszánsz mai együttlétének.

Köszönöm szépen a figyelmet.

Horváth Barnabás Dávid: Horváth Barna szerepe a Lévay-kultuszban.

Elhangzott a Lévay-emlékhét záróeseményén, a sajószentpéteri református Nagytemplomban 2011. november 20-án. Az ünnepséget a Sajó TV rögzítette.